Tisztelt Szülők!

Szeretettel köszöntöm Önöket a 2016-2017-es 20. jubileumi tanév első Hírmondójával. 2016 július 8-án az EKIF új vezetése ismertette elképzeléseit az egy éves igazgatói  megbízások koncepciójáról és megbízott az iskola vezetésével a jövő tanévre. Mivel a pedagógiai- szakmai munka tervezése a nevelési oktatási intézményekben öt éves ciklusokban történik ezért felelős vezetőként beadtam felmondásomat. Utódom, Tyukász Tamás hamarosan bemutatkozó levélben fordul Önökhöz. Kérem támogassák munkáját. Az elmúlt 11 évben sok szép emlékkel gazdagodtam és munkatársaimmal együtt sokat fáradoztunk egy elismert, sikeres intézmény fejlesztésén. Hagyományos, biztonságos, családias és jókedvű iskola megteremtése volt a közös nevező, amelyhez az Önök áldozatos munkája, segítsége és bizalma is nélkülözhetetlen volt és lesz. Ennek egyik gyümölcse az udvar teljeskörű rekonstrukciója, amely egy sportpályával, futósávval és távolugró "gödörrel" is gazdagította az iskolát és méltó nyitányát jelentheti a 20. tanévnek. A fenntartói támogatás mellett az Önök anyagi áldozatával sikerült az új ingatlant is összekötni, szinte az iskola szerves részévé tenni. Gábor atya rendkívüli áldozata, az ingatlan megvételével tette lehetővé, hogy az alapítványi rész felajánlásával egy különleges minőségű sportpálya is szolgálhassa a tanulókat.

Megköszönve eddigi támogatásukat, bizalmukat és szeretetüket, tisztelettel:

Dudás Attila

 

 

EBÉDBEFIZETÉS szeptemberre:

augusztus 23. (kedd) 8-18 óráig
augusztus 24. (szerda) 8-16 óráig

TANÉVNYITÓ szentmise (Veni Sancte):

augusztus 31. (szerda) 16 órakor a templomban
(megjelenés ünneplőben)

Első tanítási nap:

szeptember 1. (csütörtök)
(iskolába érkezés 7.45-ig)

TANKÖNYVOSZTÁS:

A tankönyveket szeptember 1-jén az iskolában fogják megkapni a gyerekek. Minden gyerek fog kapni a tankönyvekhez egy átvételi elismervényt, amit az alsósok esetében a szülőknek, a felsősök esetében a gyerekeknek és a szülőknek is alá kell írni. Ezt az átvételi elismervényt legkésőbb szeptember 5-én hétfőig kérjük eljuttatni az iskolába! (Nem feltétlenül fogunk minden könyvet hazaküldeni a gyerekekkel, de ezt jelezni fogjuk, amikor aktuális lesz.)