Sajtóközlemény
napelemes rendszer telepítése a néri szent fülöp katolikus iskola épületére
A Közép-Magyarországi Operatív Program KMOP-3.3.3-13-2-2013-0011 azonosítószámú pályázata keretében 29.300.170,- Forint támogatás segíti annak a projektnek az eredményes megvalósulását, mely során Napelemes rendszer telepítése valósult meg a Néri Szent Fülöp Katolikus Iskola épületén.
A KMOP egyik kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai es az EU energiapolitikával – a környezeti szempontok érvényesítése a gazdasági fejlődésben. Ennek is feltétele a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználása, a társadalom es a környezet harmonikus viszonyának kialakítása, a hazai energiahordozó forrásszerkezet kedvező befolyásolása a hagyományos energiaforrások felől a megújuló energiaforrások irányába való elmozdulás elősegítésével. Az Európai Parlament és Tanács RED irányelve alapján hazánkban 2020-ra a megújuló energiaforrások részaránya legalább a 13%-ot el kell, hogy érje a bruttó végső energiafogyasztásra vetítve. A Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervünkben [2010-2020] a kormány olyan intézkedések foganatosítását vázolta fel, mely ennél magasabb, 14,65 %-os részesedés elérését is lehetővé teszik, ezáltal is ösztönözve a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználását, hozzájárulva a zöldgazdaság fejlesztéséhez.”
A Néri Szent Fülöp Katolikus Iskola jelentős energia felhasználással bírt, a fenntartási költségek nagy hányadát tette ki a meglehetősen magas áramfogyasztás. Ennek csökkentésének érdekében a Néri Szent Fülöp Katolikus Iskola pályázatot nyújtott be, amely pozitív támogatói döntésben részesült. Az intézmény tetőszerkezetére napelemes rendszert telepíthettek annak érdekében, hogy az intézmény villamos energia fogyasztásának jelentős része már megújuló energián alapuljon a 2015-őszére. A projekt során elszámolható költségek 85%-a Európai Uniós forrásból kerül finanszírozásra, azonban az intézmény további 15% NFM önerő támogatásban részesült, így a projekt teljes költsége támogatásból kerül finanszírozásra. A projekt keretében az Iskola épületén 32,8 kWp összteljesítményű napelemes rendszert helyeztek el. A beruházásnak köszönhetően az intézmények energiafogyasztásának költségei nagymértékben csökkennek. A projekt környezetvédelmi szempontból is jelentős, mivel a megújuló energiafelhasználás növelésének eredménye az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével jár. A projekt nem titkolt célja az is, hogy példát mutasson a lakosság, a diákok és az épületeket látogató emberek számára a megújuló energiafelhasználás területén.