csütörtök, március 28Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola

Vízivándor – Pályázati Felhívás 

 

 

From: Magyar Kajak-Kenu Szövetség [mailto:info=vizivandor.hu@mail20.suw15.mcsv.net] On Behalf Of Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Sent: Thursday, April 27, 2017 12:51 PM
To: Tyukász Tamás <igazgato@neriiskola.hu&gt;
Subject: Vízivándor – Pályázati Felhívás 

 

A képet a feladó eltávolította.


Pályázati Felhívás

Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr!
 

Örömmel tájékoztatjuk, hogy intézménye tanulói részére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) az olcsó, biztonságos és élményekkel teli, aktív nyári szabadidő eltöltését ajánlja fel, a vízi vándortáborozást.

Az MKKSZ kiemelten fontosnak tartja a turizmus fejlesztését és azon belül az iskoláskorú gyermekek megismertetését Magyarország vízi világával és természeti kincseivel. Ezért, idén először, pályázatot ír ki az NFM-el közösen vándortáborozásra, iskolák számára.

Egy pályázó több, maximum, 40 fős gyermek/ifjúsági csoportra adhat be pályázatot. Egy csoport létszáma nem lehet kevesebb, mint 20 fő és nem lehet több mint 40 fő.

A pályázó vállalja, hogy a csoporthoz az alábbiakban részletezettek szerint egy fő a csoportot vezető, szervező pedagógust/edzőt és kísérőket biztosít. A pályázó vállalja, hogy az általa csoportvezetőként, szervezőként megjelölt pedagógus a tábor megkezdése előtt elvégzi a Testnevelési Egyetem által akkreditált, a részére kedvezményesen 10.000 Ft költségtérítéssel elérhető vízitúra vezető tanfolyamot. Az edzőknek a tanfolyamot elvégezni nem szükséges, hiszen amennyiben szakedzői vagy középfokú edzői végzettségük van (továbbiakban: edző), ezzel a kompetenciával rendelkeznek. Kiíró lehetőséget biztosít, hogy a csoport létszámához meghatározott további kísérő számára (amennyiben pedagógus végzettséggel rendelkezik) is elérhetővé teszi az előbbiekben részletezett tanfolyam kedvezményes elvégzését. A tanfolyamot elvégző vezető, szervező pedagógus és a tanfolyamot elvégző pedagógus kísérők, illetve edzők a táborban költségtérítés mentesen vehetnek részt és a kiíró megbízási szerződés keretében naponta bruttó 10.000 Ft megbízási díjat fizet meg számukra. (Az összeg nem tartalmazza a megbízási díjhoz kapcsolódó, a megbízót terhelő járulékokat, azt megbízó fizeti meg).

 

A képet a feladó eltávolította.

 

A vízi vándortáborok kijelölt útvonallal, előre meghatározott megállóhelyekkel, előre kiépített sátortáboros szállásokkal (napi 3 étkezés, vizesblokk biztosított) tapasztalt túravezetővel, hajókkal és kiegészítő hajózási szabályzatban előírt kötelező felszereléssel vannak biztosítva.

 Az idei évben június 19. és augusztus 20. között két helyszínre (Szigetköz, Felső-Tisza) azon belül is két-két (egy nehezebb és egy könnyebb) útvonalra lehet jelentkezni, amivel kedvezünk a kezdő gyermekeknek és haladóbb, középiskolás korosztály számára is. A turnusok 6 naposak, amelyek vasárnap kivételével minden nap indulnak. 

Kérjük, értesítsék az intézményben dolgozó kollégákat a lehetőségről. A jelentkezési felület április 15-től elérhető a www.vizivandor.hu honlapon keresztül.

Hisszük, hogy a vándortáborozással vonzó és hasznos lehetőségét teremtettük meg a nyári szünidő értelmes eltöltésének! Reméljük, hogy Intézményük csoportját is üdvözölhetjük a Programban!

Kérjük, terjessze és segítse a vándortáborozás lehetőségét!

 

Budapest, 2017. április 24.    

Tisztelettel:

    Schmidt Gábor 

    MKKSZ, elnök

 

 

 

 

 

Ezt a levelet azért küldtük Önnek, mert az Ön, vagy az Ön által vezetett intézmény email címe szerepel a az Oktatási Hivatal nyilvános adatbázisában.

Leiratkozáshoz kattintson ide: Leiratkozás

A képet a feladó eltávolította.