szombat, november 18Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola

Nyári táboroztatási pályázat táborszerv ező tanároknak

 

 

From: Nagy Sportágválasztó [mailto:info@sportagvalaszto.hu]
Sent: Wednesday, May 10, 2017 3:41 PM
To: Tyukász Tamás <igazgato@neriiskola.hu&gt;
Subject: Nyári táboroztatási pályázat táborszervező tanároknak

 

 

Tisztelt Pedagógus Kolléga!

Szívesen visz nyaranta gyerekeket erdei túrákra vagy hazai folyóinkra kenuzni? Ha igen, akkor ez a felhívás Önnek szól!

Felélesztjük a hazai vándortábor-mozgalmat, amelyhez lelkes résztvevőket keresünk. A program keretén belül 6 napos vízitúrákat, illetve 7 napos erdei gyalogtúrákat szervezünk július 1. és augusztus 31. között. A táborok díja rendkívül kedvezményes, vízitúrák esetén 18 ezer forint egy diák számára, erdei vándortáborok esetén pedig 22 ezer forint. Ez a díj tartalmazza a napi háromszori étkezés és szállás költségeit is.

A táborok szervezői és kísérők számára a részvétel természetesen ingyenes, sőt a tábor idejére 10 ezer forintos napidíjban is részesülnek.

A táborok szervezőinek a Testnevelési Egyetem által szervezett, a továbbképzési rendszerben akkreditált, 30 kreditpontot érő túravezetői tanfolyamot szükséges elvégezni a sikeres pályázáshoz. A túravezetői tanfolyamok jelentkezési határideje május 18., ezért kérjük, ne habozzon, jelentkezzen!

További részletek és a pályázati kiírás a vandortabor2017.hu honlapon olvashatók.

Üdvözlettel:
Magya Kajak-Kenu Szövetség
Országos Erdészeti Egyesület
a vízi- és erdei vándortáborok szervezői

Testnevelési Egyetem, a vándortábor-vezetői tanfolyamok meghirdetője

A képet a feladó eltávolította.

A képet a feladó eltávolította.

 

 

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal az alábbi e-mail címeken:
Gyalogos vándortábor-vezetői képzés: erdeivandor@tf.hu
Vízi vándortábor-vezetői képzés: vizivandor@tf.hu

A képet a feladó eltávolította.

Oldalunk sütiket (cookies) használ. Az EU jogszabályai szerint ezt közölnünk kell. További információk

A "sütik elfogadása" jobb böngészési élményt nyújt, hiszen a weboldal emlékezik az olvasók korábbi beállításaira. Aki tovább böngészi oldalainkat, vagy az "Elfogadom a sütiket" gombra kattint, az tudomásul veszi a sütik használatát.

Bezárás