péntek, március 29Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola

M5 Ismerd meg! gyerekvetélkedő

 

 

From: Baracs Eszter Kinga [mailto:Baracs.Eszter.Kinga@mtva.hu]
Sent: Wednesday, September 27, 2017 5:35 PM
Subject: M5 Ismerd meg! gyerekvetélkedő

 

Kedves Pedagógusok!

Az M5 csatorna Ismerd meg! című gyerekműsora szeptember 24-étől minden héten vetélkedővel jelentkezik.

Szeretném ismét felhívni szíves figyelmüket a játéklehetőségre.

Az adásrögzítések elindultak, a vetélkedő vasárnaponként reggel 9 órától látható az M5 csatorna műsorán.

Továbbra is sok szeretettel várjuk a 8-12 éves gyerekeket az Ismerd meg! stúdiójába – még októberre is vannak szabad időpontjaink!

Bár elsősorban szellemi vetélkedőről van szó, néhány ügyességi feladattal is készülünk a gyerekeknek, illetve olyanokkal, amelyek leginkább találékonyságot, rátermettséget, leleményességet kívánnak meg, és persze azt, hogy a csapattagok jól és hatékonyan dolgozzanak együtt. J

Szombatonként reggel 9 órától az Ismerd meg! tematikus adásával jelentkezünk egy központi témával, ehhez kapcsolódnak aztán a másnapi vetélkedő kérdései is.

Mivel azonban a vetélkedőket előre rögzítjük, így a szombati adások megtekintése helyett a mi segítségünkkel tudnak felkészülni a csapatok – az adott hétre esedékes témaköröket előre megküldjük a jelentkezőknek.

Négyfős csapatokban várjuk a vállalkozó kedvű diákokat, akikkel a Holnap tali! című sorozat szereplői is együtt játszanak csapatkapitányként.

A győzteseket – és a második helyezettet is – nyereménnyel jutalmazzuk.

Első vetélkedőnk szeptember 24-én került adásba, ekkor az idő volt a témánk. Ezen a linken visszanézhetik: http://www.mediaklikk.hu/video/ismerd-meg-2017-09-24-i-adas/

Az Ismerd meg! műsoráról az M5 csatorna honlapján találnak további információt: http://www.m5tv.hu/ismerd-meg/ illetve Facebook-oldalunkon: https://www.facebook.com/ismerdmegm5/

Amennyiben az Önök iskoláját is érdekelné a lehetőség, várom megkeresésüket alábbi elérhetőségeim egyikén!

Üdvözlettel,

 

 

Baracs Eszter Kinga
szerkesztő-riporter

M5

 

Mobil: +36 30 415 0246
baracs.eszter.kinga@mtva.hu

 

1037 Budapest, Kunigunda útja 64.

Leírás: Description: Description: Description: Description: Description: G:DTP1_MTVAarculatLAP20120706_LogotemplateMTV_logo_RGBmtva_kozepeRGB.jpg

 

 

TV I  RÁDIÓ  I   HÍR   I    ÚJ MÉDIA

 

 

 



Ebben a levélben található információk, adatok bizalmasak és az üzleti titok körébe tartoznak, melyeket kizárólag az adott ügy intézéséhez szükséges mértékben és módon használhatóak fel. A levél tartalmát részben, vagy egészben illetéktelen harmadik személy részére megismerhetővé tenni, a levelet jogosulatlanul felhasználni, másolni, publikálni, terjeszteni, vagy a tartalmával egyéb módon visszaélni szigorúan tilos. Ha Ön nem az az adott ügy intézésében közreműködő, vagy érintett személy, kérjük, hogy értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből.

A levelezést az MTVA az ITT található adatkezelési elvek szerint kezeli.



All the information and data contained in this letter pertain to the domain of trade secrets that can solely be used to the extend and in the manner required by the arrangement of the given matter. The content of this letter, either partially or fully, must not be disclosed to any unauthorized third person. Using the content of this letter without authorization, copying, publishing, distributing or misusing it in any way is strictly forbidden. If you are not concerned, nor participating in arranging the matter, please inform the sender of the message and delete the message as well as all the attachments from your email account.

The correspondence is handled by the Hungarian firm MTVA according to its data management principles to be found here.