Szerző: Sillye Gergely

Földünkért világnap – október 21.
1991. október 21-én a dalai láma szavaival indult útjára a Földünkért kampány, hogy az élővilág megőrzéséért cselekvésre buzdítson:
zárjuk el a csöpögő csapokat,
használjunk energiatakarékos égőket,
kádfürdő helyett zuhanyozzunk,
gyűjtsük szelektíven a szemetet,
szigeteljük házainkat, lakásainkat,
autó helyett használjuk a tömegközlekedést,
váltsunk kerékpárra,
fogyasszunk mértékkel,
hogy az ükunokáinknak is legyen esélyük az emberhez méltó életre.
Köszönjük, hogy csatlakoznak és gyermekeikkel együtt betartják a
fenntarthatóság érdekében végzett jó gyakorlatokat!
Ökoiskolai munkacsoport

Október 4. – Az Állatok Világnapja
Az Állatok Világnapja
Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.
Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.
Háziállataink jólétéről mi magunk tudun

Élelmiszerpazarlás elleni világnap – szeptember 29.
_____________________________________________________________________
Kutatás a háztartások élelmiszerpazarlásáról
(kivonat a Magyar Élelmiszerban Egyesület honlapján található cikkből)
A magyarok többsége környezettudatosnak vallja magát, mégis évente hozzávetőleg 300 ezer tonna még menthető élelmiszert dobunk a kukába.
Egy átlagos hazai háztartásban fejenként évente 65 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik. Ez nagyjából 45 000 forint egy főre jutó veszteség éves szinten.
A pazarlás okai között szerepel:
túl sok élelmiszer vásárlása illetve elkészítése, és
a rossz hűtési szokások is.
A háztartások a pazarlás mennyiségét és az elpazarolt élelmiszer értékét is jelentősen alábecsülik: mennyiségben és anyagi értékben is nagyjából a duplájára tehető a paza

Nyári Tábor – Berkenye 2024
Diákjaink 2024 nyarán Berkenyén voltak nyári táborban.
A tábori életünkbe az alábbi kis összeállításon keresztül kaphatnak bepillantást.
https://photos.app.goo.gl/BnVaLGUFjy9c7gd47

Környezetvédelmi világnap – június 5.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete június 5-öt a környezetvédelem világnapjává (World Environment Day) nyilvánította 1972-ben. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezet védelmének és egészségének fontosságára, amely az egész világon hatással van az emberek jólétére és a gazdasági fejlődésre is. Az ünneplés lehetőséget nyújt arra, hogy hangsúlyozzuk az egyének, vállalatok és közösségek számára a környezetvédelem fontosságát.

Madarak és fák napja – május 10.
Madarak és fák napja - május 10.
A Madarak és Fák Napja egy több mint száz éves hagyomány Magyarországon, melyet minden év május 10-én ünneplünk. A világon elsőként 1902-ben, Herman Ottó kezdeményezésére, Chernel István a kor neves ornitológusa szervezte meg Magyarországon, annak emlékére, hogy 1902. 03-19-én Párizsban az európai államok - köztük Magyarország - egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében.
A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse ezáltal figyelmét az őket körülvevő élővilágra és a természetvédelem fontosságára.
Időpontja a hatályos természetvédelmi törvé

EKIF konferencia – “Teremtésvédelmi nap”
Iskolánk vezetése a fenntartó (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága/EKIF/) által szervezett Teremtésvédelmi napon vett részt.
Részletes beszámolót az EKIF honlapján olvashatnak. (ITT)