„Néha úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben.
Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”
Teréz Anya

Hírmondó


Szeretettel köszöntjük Önöket a 2018-as év első Hírmondójával.

Visszatekintő

Sok izgalmas programot, feladatot, élményt tartogatott számunkra a december. Iskolánk szokásos Luca-napi rendezvénye december 9-én, szombati napon zajlott. 8 és 10 óra között tanulóink különféle kézműves foglalkozásokon vehettek részt, melyekre előzetesen ők jelentkeztek. A vásárt 10 és 12 óra között tartottuk. Köszönet a kézműves programok megszervezésért Zsivkovné Cravero Ágnesnek, a vásár megszervezéséért Borbély-Ragány Gyöngyvérnek.

Luca-napi rendezvény alkalmával kikészítettük a tanulóink által az év folyamán itt felejtett ruhadarabokat. Jó pár ruha hazatalált, azonban nagyon sok itt maradt. A decemberig itt maradt ruhákat január hónapban eljuttatjuk az adományházba –ezzel is segítünk a nehéz sorsú családoknak.

Iskolánkban jó pár éves hagyományra tekint vissza, hogy a Katalin bállal kezdetét veszi az adománygyűjtés, mely egész adventben tart. Az összegyűjtött tartós élelmiszereket december 19-én adtuk át a Katolikus Karitász Magyar (Caritas Hungarica) javára. Köszönjük a családoknak, hogy idén is csatlakoztak kezdeményezésünkhöz, és így mindannyiunk segítségével sok rászoruló család asztalára jutott élelmiszer.

A 3.a osztályosok adventben megörvendeztették az idősek otthona lakóit és munkatársait „A kis gyufaárus lány” című mesejáték bemutatásával. A mesét előadták a januári Was Albert megemlékezésen is. A mesét betanította, a szereplésre felkészítette őket Dr. Kánnainé Ivony Anna.

A XVI. kerületi Kormányhivatal felkérésére, a 3.b osztályos tanulók, valamint a 6.b osztály népdalosai betlehemes játékot mutattak be, a kormányhivatal munkatársainak. A műsort betanította Mezei Csilla.

Megtisztelő felkérést kaptunk az Érseki Palotából. Iskolánk tanulói, december 18-án, Dr. Erdő Péter Bíboros Úr jelenlétében, az egyházmegye papjainak adtak adventi műsort. A 3.b osztályosok „A nyomorultak” c. regény egy átdolgozott részletét mutatták be, Mezei Csilla rendezésében, a 6.b osztályosok népdalokat énekeltek Bennő Katalin vezetésével, és szintén a 6.b osztályosok csengő muzsikával örvendeztették meg az egybegyűlteket.

December 20-án tartottuk a hagyományos adventi hangversenyünket. Iskolánk művészeti csoportjaiban, közel 130 tanuló közreműködésével csendültek fel a különböző adventi, karácsonyi dallamok. A fenntartó képviseletében Oláh Gábor tanügyigazgató úr is megtisztelte koncertünket jelenlétével. A koncerthez kapcsolódóan szeretnénk megköszönni Veréczi Ferencnek, hogy munkatársaival új kottatartókkal örvendeztette meg a Mezzoforte Kórus tagjait. Köszönjük!

December 21-én tartottuk az iskola- és osztálykarácsonyi rendezvényeinket. A 3.a osztályosok itt is elmesélték nekünk „A kis gyufaárus lány” történetét, valamint a 8.b osztályosok betlehemesét tekinthettük meg (betanította Szőke István). Délután iskolánk munkatársaival ünnepi adventi összejövetelt tartottunk.
A rákosszentmihályi templomban december 24-én pásztorjátékot adtak elő az 5.a és a 6.b osztály tagjai. Az előadást Egyházi Bernadett tanította be.

A téli szünetben elvégeztettük több iskolai sporteszköz felújítását. A zsámolyok, ugrószekrények, szivacsok, szőnyegek tatamik mind új borítást kaptak, így használatuk biztonságos, megjelenésük esztétikus. A tornapadok felújítása a következő időszakban várható.

Továbbtanulás

Nyolcadikosaink 2018. 01.20-án írták a központi írásbeli felvételi dolgozatot. A dolgozatokat a középiskolák a következő napokban javítják, majd egy általuk kijelölt napon teszik lehetővé, hogy a tanuló a szülővel ezt megtekintse. Javasoljuk, hogy ezt mindenképp tegyék meg, ha lehetséges kérjenek róla másolatot, vagy fényképezék le, és nézzék át gyermekeikkel. Ha igénylik, kollégáink is segítenek, s a szünetekben, lukas órákban átnézik a dolgozatokat. Ha bármit szeretnének megreklamálni, azt a középiskola által megadott időintervallumban a szülők tehetik meg. Az Ezt követő napokon lehet átvenni a hivatalos papírt a központi vizsga eredményéről. Kérjük, ezt a lapot küldjék be iskolánkba, mert az erről készült hitelesített másolatokat csatoljuk a jelentkezési lapokhoz.

Felhívjuk a családok figyelmét, hogy sok középiskola kér egyéni jelentkezési lapot, családi, vagy tanulói bemutatkozó levelet, az egyházi iskolák plébánosi vagy hitoktatói ajánlást. Ezeket a benyújtandó dokumentumokat iskolánként meghatározott módon és határidőre kell beküldeni. Van, ahol a januári a megjelölt időpont, ebben az esetben a családoknak kell gondoskodnia arról, hogy a kért dokumentumok időben eljussanak az adott iskolába. Van, ahol az iskola a hivatalos jelentkezési lapokkal együtt kéri a plusz beküldendőket, ebben az esetben zárt borítékban, névvel, és az iskola címével ellátva jutassák el a dokumentumokat az osztályfőnököknek. Végül van olyan iskola, ahol a szóbeli felvételikre kell magukkal vinniük a tanulóknak ezeket a lapokat. A továbbtanulással kapcsolatos információk megtalálhatóak a középiskolák honlapjain. Kérjük, kísérjék figyelemmel!

A kitöltött jelentkezési lapok leadása folyamatos, a hivatalos jelentkezési lapok aláírása előzetes bejelentkezés alapján február 8-14. között lesz.

A nyolcadikosok szóbeli felvételije 02.22-03.13. között zajlik. Szintén a középiskolák honlapjain található meg, hogy melyik tanulónak mikor, melyik iskolába kell mennie. Ha az előzetesen összeállított sorrenden valaki változtatni szeretne, azt kizárólag 2018. 03.21-én tehetik meg. Ezen a napon csak a sorrenden lehet változtatni, új iskolát már nem lehet beírni.

Imádkozzunk nyolcadikosaink sikeres továbbtanulásáért!

Beiskolázás

Leendő elsőseinket 2018. 02.17-én, között szombaton várjuk hagyományos családi iskolakóstoló rendezvényünkre. Változatos, játékos feladatok mentén bejárjuk az egész iskolát, megtekinthetik a tantermeket, megismerkedhetnek tanítóinkkal. Ezt követően 02.09-03.12. között, egymást követő négy hétfőn iskolaelőkészítő foglalkozásokat tartunk leendő elsőseinknek, ezzel párhuzamosan pedig a szülőknek tájékoztatást adunk a következő tanév tudnivalóiról. Kérjük, ha iskolakezdés előtt álló gyermekek vannak ismerőseik, barátaik családjában, jelezzék számukra ezeket az alkalmakat! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Iskolafejlesztés

Iskolánk felvette a kapcsolatot kültéri, kerti bútorokat készítő céggel. Az iskola udvarára szeretnénk készíttetni a fák törzse köré kerti padokat. A helyszín megtekintése, az igényfelmérés, megrendelés és a szerződéskötés megtörtént, jelenleg várjuk a konkrét árajánlatot, reméljük, hogy már februárban meg is érkeznek a padok, melyeket az alapítvány finanszíroz. Köszönjük a támogatást!

Kupakok gyűjtése

Iskolánkban a kupakok gyűjtése ezután is folyamatosan történik. Volt tanítványunk Péter Dávid gyógykezelését támogatjuk ezzel. Köszönjük, hogy csatlakoznak kezdeményezésünkhöz!

Beszélnünk kell róla...

Iskolánkban időnként előforduló jelenség, hogy tanulóink közül néhányan úgynevezett falcolással sértik fel testük valamely pontját, jellemzően az alkarjukat, combjukat. Az esetek többségében ez általában a hetedik nyolcadik évfolyamon fordul elő, a lányok körében. Érzékelni, észrevenni nagyon nehéz, hiszen a tanulók hosszú ujjú pólóban, hosszú nadrágban járnak iskolába, testnevelés órán is hosszú ruházatot hordanak. A gyerekeket tanító tanárok, osztályfőnökök csak a véletlennek köszönhetik, ha észreveszik ezeket a kis sebeket. Iskolánk gyerekorvosa és védőnője a szűrővizsgálatok elvégzése esetén találkozik ezzel a jelenséggel.

Ebben a tanévben ismét előfordult, hogy néhány tanulónk között vannak, akik sebeket ejtettek saját testükön. Ezzel kapcsolatosan kérjük olvassák el iskolánk gyermekpszichológusának, Morva Dorottyának üzenetét:

„Az önsértés, önsebzés, vagy más néven falcolás, egyre gyakrabban előforduló jelenség serdülőkorban. A fiatalok kezükön, vagy más testrészükön éles tárggyal felületes, ugyanakkor vérző vágásokat ejtenek. Az ilyen jellegű önsértés a bőrfelület szándékos károsítása, de ritkán jön létre öngyilkossági szándékkal.

A serdülőkor változásaival nem könnyű megküzdeni: az identitáskeresés, saját határok megtalálása, a testi, lelki változások egyaránt nehéz, kihívásokkal teli feladatok. Ebben az egyébként is feladatokkal, kérdésekkel, bizonytalanságokkal teli időszakban a negatív érzések néha túl intenzívnek, kontrollálhatatlannak, mindent elárasztónak tűnhetnek. Egy ilyen tehetetlen állapotban keres sok kamasz megoldást az önsértésben. A kívülre helyezett fájdalommal (vagdosás) már könnyebb kezdenie valamit, mint a belső intenzív negatív érzésekkel. A tehetetlenségből való kilábalásnak fontos mozzanata, hogy “valami olyat teszek, amit én irányítok”.

A fizikai következmények mellett a fiatalok sajnos sokszor rászokhatnak ennek a maladapítv megküzdésnek a használatára, egy idő után egyre gyakrabban és egyre intenzívebben kell alkalmazniuk ahhoz, hogy a korábban megtapasztalt hatást elérjék.

Lehetséges kiváltó okok:
Az önsebzés kialakulása mögött számos összetett tényező állhat, ezek közül néhányat említek csak meg: kortársiaktól elszenvedett bántalmazás (internetes, fizikai, verbális, kapcsolati), teljesítményszorongás, kudarcoktól való félelem, alacsony önértékelés, társas támasz hiánya, bántalmazó családi környezet. Gyakran fordul elő, hogy a kortárs közösségekben eltanulják egymástól ezt a viselkedést, ám ekkor sem szabad elbagatellizálni ennek jelentőségét.

Mit tehetünk?
Gyakran a serdülő egyszerűen közölni szeretne valamit (belső fájdalom, szorongás), de nem tudja, hogyan is tegye azt. Ebben legyünk tehát a segítségére. Az önsebzés nem egy végleges és tartósan meghatározó állapot, hanem egy dinamikus folyamat, amiből fejlődni, és gyógyulni lehet. Próbáljunk meg nagyobb hangsúlyt fektetni a kommunikációra. Egy megértő, feltételek nélkül elfogadó légkör jó alapja lehet az őszinte, nyílt beszélgetéseknek. Fontos, hogy ne hibáztassuk se magunkat, se őt azért, amiért ezt teszi, próbáljuk inkább megérteni a benne zajló folyamatokat, és szükség esetén szakszerű segítséghez fordulni.”

Amennyiben érzékelik gyermekükön az önsebzés bármely formáját, mértékét, forduljanak bizalommal iskolánk pszichológusához, vagy gyermekorvosához, vagy a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársaihoz.

Előretekintő:

  • 01.26. (péntek) Félév zárása
  • 01.29. (hétfő) Osztályozó értekezletek
  • 02.01. (csüt.) Alsós farsang (14.30-17.00)
  • 02.02. (péntek) Gyertyaszentelő Szentmise (8.00)
  • 02.02. (péntek) Féléves értesítők kiosztása
  • 02.02. (péntek) Felsős farsang (16.00-19.00)
  • 02.05. (hétfő) Félévzáró nevelési értekezlet (13.00-tól) -összevont napközi
  • 02.11. (vasárnap) Iskolamise (8.00)
  • 02.14. (szerda) Hamvazószerda, Szentmise (8.00)
  • 02.17. (szombat) Családi iskolakóstoló nap leendő elsősöknek és szüleiknek (8.45-11.30)
  • 02.19. (hétfő) Tanítás nélküli munkanap
Szép téli napokat kíván az iskola vezetése

Alapítványi befizetések:


2017. október hónap
1.a 3 100 Ft
1.b 1 000 Ft
2.a 7 700 Ft
2.b 11 000 Ft
3.a 0 Ft
3.b 16 250 Ft
4.a 6 700 Ft
4.b 0 Ft
5.a 5 000 Ft
5.b 8 500 Ft
6.a 4 000 Ft
6.b 8 050 Ft
6.c 0 Ft
7.a 0 Ft
7.b 3 000 Ft
8.a 2 000 Ft
8.b 0 Ft

Irodai persely 9 820 Ft

2017. november hónap
1.a 1 500 Ft
1.b 1 000 Ft
2.a 11 700 Ft
2.b 21 000 Ft
3.a 0 Ft
3.b 22 000 Ft
4.a 14 000 Ft
4.b 500 Ft
5.a 0 Ft
5.b 8 500 Ft
6.a 4 000 Ft
6.b 17 100 Ft
6.c 0 Ft
7.a 0 Ft
7.b 3 000 Ft
8.a 2 000 Ft
8.b 0 Ft

Irodai persely 9 325 Ft
Befizetés 22 500 Ft

2017. december hónap
1.a 3 100 Ft
1.b 1 200 Ft
2.a 3 700 Ft
2.b 10 000 Ft
3.a 1 000 Ft
3.b 19 200 Ft
4.a 1 700 Ft
4.b 0 Ft
5.a 4 000 Ft
5.b 5 900 Ft
6.a 5 000 Ft
6.b 7 000 Ft
6.c 0 Ft
7.a 0 Ft
7.b 0 Ft
8.a 10 000 Ft
8.b 3 000 Ft

Irodai persely 9 100 Ft
Befizetés 18 000 Ft

A Néri Szent Fülöp Katolikus Iskoláért Alapítvány javára felajánlott 1%-os személyi jövedelemadóból szeptemberben 982 796 Ft, decemberben 81 850 Ft, azaz összesen 1 064 646 Ft gyűlt össze 2017. évben. Hálásan köszönjük felajánlásukat!
MailPoet