„A tanulás azért van, hogy rájöjjünk, mihez van különleges képességünk”
Leonard Bernstein

Hírmondó


Kedves Szülők!
Sok szeretettel köszöntjük Önöket a 2018-2019-es tanév első Hírmondójával.

Évkezdéssel kapcsolatos információk:

1. Szülői értekezleteken kitöltött papírok

Mint minden tanévben, így most is az adatok egyeztetésével kezdtük a szülői értekezleteket. Ezek a következők:
Az ADATLAPon szereplő tanulói és szülői adatokat csak egyeztetni szükséges, és az esetleges változást feltüntetni.
A HAZAMENETELI LAPon kérjük, naponként tüntessék fel, hogy melyik nap hány óráig van a gyermek az iskolában. Ez számunkra azt jelenti, hogy az Önök által feltűntetett időpontban a tanuló elhagyja az iskolát. Ugyanezen papíron kérjük azt is megjelölni, hogy a gyermek egyedül vagy kísérővel távozhat az iskolából, és kérjük név szerint tűntessék fel, kik azok a felnőttek, akik elvihetik a gyermeket intézményünkből. Ezek alapján születik a HATÁROZAT, amelyet az osztályfőnökök ragasztanak be a gyerekek üzenőjébe.
BELEEGYEZÉSI NYILTAKOZAT az iskolapszichológus csoportos foglalkozásaihoz. Bizonyos tematikák megbeszélésekor, valamint egyes osztályokban megjelenő gyerekek közötti problémák megoldásához kérjük iskola-pszichológusunk segítségét. Ilyenkor ő az egész osztállyal beszélget, az egész osztálynak tart foglalkozást. Ez a nyilatkozat erre vonatkozik. Ha kollégáink úgy ítélik meg, hogy valamely tanulónak javasolt volna, hogy személyes beszélgetésen is részt vegyen az iskola pszichológusával, azt előzetesen egyeztetjük a szülőkkel.
BELEEGYEZÉSI NYILTAKOZAT arról, hogy iskolai rendezvényeken (egyházi- és nemzeti ünnepek, farsang, ballagás…) készült fényképek felkerülnek iskolánk holnapjára.
A TANKÖNYVEKet megkapták a gyerekek az első tanítási napon (az elsősök esetében a szülők kapták meg). Előzetesen a 3-8. évfolyam tanulóinak minden könyvébe bepecsételtünk egy 5 évre szóló „nyilvántartást”, amelyen minden évben fel kell majd tüntetni, hogy adott tanévben ki használja a tartós tankönyvet. Ebben a tanévben minden tanuló ingyen kapta a könyveket. Ez azt is jelenti, hogy a tankönyv-csomagok egy részében használt tankönyvek is lehetnek az újak mellett. Kérjük, Önök is beszélgessenek gyermekeikkel arról, hogy vigyázzanak a tankönyvekre, hiszen azokat a következő tanévekben is fogják tanulótársaik használni. A tanév végén a 3-8. osztályosoknak vissza kell majd adniuk a tankönyveket az iskolának.

2. Az ebédbefizetés rendje

Az iskolai étkezés díját kétféle módon lehet fizetni: készpénzesen, illetve utalással. A szülők a tanév elején eldönthetik, hogy melyik módot választják, s ha ezen a későbbiekben mégis változtatnának, azt az előző hónap végéig a titkárságon jelezzék.
Akik készpénzzel fizetnek, személyesen kell befáradniuk az iskola titkárságára. Az ebédbefizetések napját előzetesen kitesszük az iskola portáján, valamint feltesszük az iskola honlapjára.
Akik utalással fizetnek, kérjük, hogy minden esetben várják meg az utalás elindítása előtt azt a tájékoztató mailt, amiben a pontos összeget küldi a titkárság. Kérjük, hogy csak ezután, és csak a pontos összeget utalják el! Fontos, hogy a többgyerekes családok ne összevonva küldjék az ebédbefizetés összegét, hanem minden tanulóra külön küldjék az utalást! Különben csak az egyik gyerek kap több hónapig étkezést, mert a rendszer így van beállítva. A pontos összeget tartalmazó mailt a hónap elején küldjük. Aki mostantól szeretne utalással fizetni, írja meg az agi@neriiskola.hu-ra, Kolozsvári Áginak! Ők a következő hónaptól tudnak ilyen módon befizetni.

3. Az ebédelés rendje

Iskolánk ebédlőjében egyszerre 96 gyermek tud étkezni. Az ebédelés rendjét, hogy melyik szünetben, illetve órában mely osztály tanulói mehetnek ebédelni, az órarendhez igazítva tanév elején készítjük el, s az iskola épületében sok helyen (tantermek, folyosók, ebédlő) kifüggesztjük. Fontos, hogy a tanulók e rend szerint menjenek ebédelni, mert így tudjuk a zökkenőmentes étkeztetést biztosítani. Örömmel tájékoztatjuk a szülőket, hogy az ebédelés 11.45 és 13.05 között történik. Ebben az időszakban minden diákunk meg tud ebédelni.

4. Szelektív hulladékgyűjtés az iskolában, a termekben

Iskolánk Örökös ÖKO-iskola. Ez a megtisztelő státusz feladatokat is jelent nekünk. Egyik kiemelt feladatunk a hulladék szelektív gyűjtése. A tantermekben külön gyűjtjük a kommunális hulladékot, és a papírt. A papírgyűjtő szemetesekre nagy betűkkel ráírtuk, hogy „PAPÍR”, ezzel próbáljuk segíteni a gyors szelektálást. A portánál lehet bedobni a használt elemeket, az erre a célra odaállított elem-gyűjtőbe.

5. Nyelvi szakkörök

A 2018-2019-es tanévben a nyelvi szakkörök óraszámát minden érintett évfolyamon (1-6. évf.) lecsökkentettük egy órára. Ezzel a nyolcadik órából „eltűntek” a nyelvi szakkörök, és a korábbi években emlegetett program-egybeesések. A nyelvi szakkörökön - az előző évekhez hasonlóan - a részvétel kötelező. Ha bármi akadály merülne fel, akkor kérjük, ezt írásban jelezzék az Igazgató Úrnak (igazgato@neriiskola.hu).

Előretekintő

Október 5-én tartjuk az őszi vásárt, és a hagyományos néptáncházat. Akik szeretnének árusítani, jelentkezzenek Borbély-Ragány Gyöngyvér igazgatóhelyettesnél (gyongyver@neriiskola.hu)! A vásárral egyidőben néptáncházat szervezünk a gyerekeknek, Mezei Csilla néni vezetésével.

Október 8-án, hétfőn tartjuk a sportnapot. Az iskolába érkezés szakaszosan történik, erről előtte részletes tájékoztatót küldünk. Aznapra hideg ebédcsomagot rendelünk.

Október 9-én tartjuk a pályaorientációs napot. Tanulóink évfolyamonként különböző szakmákhoz kapcsolódó programokra mennek el. A látogatásokat már szervezzük, a részletes tájékoztatást később küldjük. Mivel a programok mind az iskolán kívül valósulnak meg, ere a napra a gyerekeknek semmilyen étkezést nem biztosítunk, azt otthonról kell vinniük!

Október 12-én lesz a Bolyai matematikaverseny. A verseny regionális fordulóját hagyományosan iskolánk rendezni.

Ugyanezen a napon, október 12-én, egy tanítási óra keretében Erasmus+ rendezvényt tartunk iskolánkban. A részletes programmal később jelentkezük.

Október 13-án, szombaton munkanap áthelyezés lesz, az október 22-i pihenőnap helyett, hétfői tanrend szerint jövünk iskolába. Másnap, október 14-én lenne a második vasárnapi iskolamise, de tekintettel a szombati tanulásra, nem vasárnap reggel veszünk részt a közös szentmisén, hanem szombaton, 13-án, 18.00 órakor lesz az elővételezett Vigília iskolamise.

Október 13-án, szombaton 11 órakor az Arénában Böjthe Csaba tart előadást, rendkívüli osztályfőnöki órát a gyerekeknek. Témája: a család fontossága, a szeretet megoldó és megtartó ereje. Iskolánkat a három hetedik osztályból 5-5 tanuló képviseli az előadáson.
Október 24-én, szerdán tartjuk a 7-8. évfolyam számára a továbbtanulási fórumot. Tájékoztatjuk a diákokat és szüleiket az aktuális tanév beiskolázási rendjéről, a határidőkről, a felvételi eljárás menetéről. A fórumon középiskolákból érkező tanárok, illetve volt néris diákok mutatják be jelenlegi iskoláikat, mesélnek a középiskolás évekről.

Az őszi szünet 2018. október 29-31. között lesz. A szünet előtti utolsó tanítási nap okt. 26. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap nov. 5. (hétfő).

Alapítványi befizetések

2018. május hónap

1.a 0 Ft
1.b 1 000 Ft
2.a 9 200 Ft
2.b 13 000 Ft
3.a 40 000 Ft
3.b 13 450 Ft
4.a 5 000 Ft
4.b 3 000 Ft
5.a 3 500 Ft
5.b 5 500 Ft
6.a 2 000 Ft
6.b 4 050 Ft
6.c 0 Ft
7.a 0 Ft
7.b 0 Ft
8.a 3 000 Ft
8.b 0 Ft

Adomány

Néri-bál 150 000 Ft
Irodai persely 8 715 Ft
Befizetés 18 000 Ft

2018. június hónap

1.a 0 Ft
1.b 0 Ft
2.a 23 700 Ft
2.b 31 240 Ft
3.a 0 Ft
3.b 10 200 Ft
4.a 0 Ft
4.b 0 Ft
5.a 0 Ft
5.b 3 500 Ft
6.a 0 Ft
6.b 800 Ft
6.c 5 000 Ft
7.a 0 Ft
7.b 0 Ft
8.a 0 Ft
8.b 0 Ft

Adomány

Befizetés 22 500 Ft
NAV 1% 7 735 Ft

Szép őszi napokat kíván

Az iskola vezetése

MailPoet