„Csak egy Isten létezik, ugyanakkor számtalan út, amelyen eljuthatunk hozzá. A legfontosabb közülük a szeretet. A szívünkkel pedig mindig megérezzük, mit kér tőlünk a szeretet.”
Jeanne Kalogridis (angol írónő)


Tisztelt Szülők!

Sok szeretettel köszöntjük Önöket a 2018-2019-es tanév második hírmondójával.

Híreink:

Iskolánk honlapján, Az „információk” menüpontban elérhetővé tettük az iskolai központi „kikérőt”. Kérjük, a továbbiakban ezt a formanyomtatványt használják, ha bármilyen családi program miatt gyermeküket szeretnék kikérni az iskolából.
Kérjük Önöket, hogy ha a második vasárnapi iskolamiséről gyermekük kénytelen hiányozni (betegség, vagy indokolt távollét miatt, pl.: sportverseny), akkor ezt minden esetben írásban jelezzék az osztályfőnöknek.

Szociális munkások jelenléte az iskolákban:
A 2018-2019-es tanévtől egy új támogató rendszerrel gazdagodott a nevelési-oktatási hálózat. Kérem, olvassák el ezzel kapcsolatosan Dabóczi Enikő üzenetét:

„Kedves Szülők!
Dabóczi Enikő vagyok, több mint két évet dolgoztam a Napraforgó Család-és Gyermekjóléti Központnál, mint családsegítő és ez év szeptember 1. óta pedig óvodai-iskolai szociális munkásként vagyok jelen a kerületben, 4 iskolában és 3 óvodában, így a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában is.
Ebben a hírlevélben bemutatom Önöknek ezt az újonnan indult szolgáltatást.
A szolgáltatás célja a prevenció, hogy a segítő szakember rendszeres jelenlétével lehetőség adódjon a gyermeket veszélyeztető, hátrányos helyzetbe sodró problémák korai felismerésére, és más segítő intézményekkel, szakemberekkel együttműködve kezelni azokat.
Ezt a feladatot a XVI. kerületben 8-an végezzük, mindnyájan több intézménybe járunk ki, hogy el tudjuk látni az összes kerületi iskolát és óvodát.
Milyen problémával lehet a szociális segítőhöz fordulni?
- óvodai, iskolai nehézségek (tanulási vagy magatartási problémák, motiválatlanság, iskolai hiányzás, konfliktushelyzetek az iskolában);
- szociális problémák (anyagi nehézség, hátrányos helyzet);
- családon belüli konfliktusok (szülők között, szülő-gyermek között, bántalmazás, válás, nevelési kérdések);
- családi életvitellel összefüggő nehézségek (pl. betegség, elhanyagolás, külföldi munkavállalás stb.);
- függőségek a családban (pl. alkohol, drog).

Hogyan tud segíteni az óvodai, iskolai szociális segítő?
- egyéni tanácsadás, segítő beszélgetés a gyermekeknek, diákoknak, segítségnyújtás a probléma kezelésében;
- konzultáció szülőkkel, pedagógusokkal;
- részvétel a szülő és a pedagógus közötti megbeszélésen: a szülő, a pedagógus, vagy mindketten kérhetik, hogy a szociális segítő legyen jelen a megbeszélésen;
- közvetítés tanár-diák, szülő–gyermek kapcsolatban: a szociális segítő közvetítőként segíti a konfliktusok megbeszélését és rendezését;
- súlyos veszélyeztető helyzetben eset jelzése, delegálása a Központ családsegítője vagy esetmenedzserének;
- krízis kezelés;
- információ nyújtása elérhető szolgáltatásokról, a szociális rendszer működéséről, segítségnyújtás ügyintézésben (kapcsolatfelvétel, időpont egyeztetés, nyomtatványok kitöltése);
- csoportmunka: szociális és kommunikációs kompetenciafejlesztés, konfliktus kezelés, önismeret;
- közösségi programok, klubok, táborok szervezése;
- esetmegbeszélés.

Az iskolában minden héten kedden személyesen elérhető leszek 10:00-tól 12:00-ig, fogadóórámban. Telefonon és emailben is megkereshetnek, ha bármilyen kérdésük van a szolgáltatással kapcsolatosan, szívesen válaszolok rá.
Tel.: 0620/266-8964
email: napraforgo.megallo@bp16.hu
Köszönettel: Dabóczi Enikő”


Iskolák országos rangsora:
A napokban jelent meg az általános iskolák országos rangsora, melyben több szempontot figyelembe véve (többek között OKÉV-felmérések eredményei, továbbtanulási mutatók) állították össze. Örömmel újságoljuk Önöknek, hogy az országos rangsorban iskolánk a 38. helyet foglalja el. A budapesti iskolák között a 26. helyen vagyunk, és az egyházmegyében a megtisztelő 2. helyre kerültünk. Örüljenek velünk!

Visszatekintő

Szüreti mulatság és vásár
Október 5-én tartottuk a hagyományos őszi vásárunkat, melyet összekötöttünk egy néptáncházzal. Nagy érdeklődés jellemezte idei rendezvényünket, örömünkre szolgált, hogy mind árusítók, mind érdeklődők sokkal nagyobb létszámban érkeztek, mint a tavalyi évben.

Pályaorientációs nap
Október 9-én, kedden, az első tanítás nélküli munkanapon, a Pályaorientációs nap keretében, iskolánk tanulói, évfolyamonként, illetve osztályonként számtalan, különböző szakmákkal kapcsolatos helyszínre látogattak el.
Első és második évfolyamosok a szentendrei skanzenba látogattak el, ahol kipróbálták a paraszti udvar munkáit, és megtekintették a régi, falusi iskolát. A 3.a osztályosok a világi és egyházi személyek tevékenységét követték nyomon, a XVI. kerület egyházi intézményeiben és a Cinkotai Tájházban. A 3.b osztályosok a Vasúttörténeti Parkban tettek látogatást. A negyedi évfolyamosok a tűzoltósági múzeumban voltak, illetve a mellette lévő tűzoltóságot, és az ott dolgozó tűzoltókat látogatták meg. Az ötödik évfolyam tanulói a Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola vendégei voltak. Virágot ültettek, gereblyéztek, dekorációt készítettek, és még a kis traktort is kipróbálhatták. A 6.a osztályosok a péceli Fáy András Mezőgazdasági Szakközépiskolában voltak, ahol a lótenyésztés, lóápolás, és az ezzel kapcsolatos tevékenységek kerültek fókuszba. A 6.b és 8.b osztályosok a repülőtéren folyó, szerteágazó munkatevékenységet figyelték meg. A 7. évfolyam tanulói közössége ellátogatott a Szakmázz! nevű rendezvényre, a Hungexpora. Itt számtalan középiskola szervez kiállítást, bemutatót, ahol nem csak megtekinteni, de kipróbálni is lehetett a különböző szakmák alapfogásait. A 8.a osztály tanulói a csömöri Auchanba látogattak el, ahol a cukrászmesterség fortélyaival ismerkedtek. Minden tanulónk feltöltődve, élményekkel teli érkezett vissza a foglalkozások után.

Továbbtanulási Fórum
Október 17-én, szerdán tartottuk a hetedik-, nyolcadik évfolyamos diákjainknak és szüleiknek a továbbtanulással kapcsolatos tájékoztatót. Fontosnak tartjuk, hogy ezen a rendezvényen minden évben, a nyolcadikos tanulók mellett jelen legyenek az aktuális év hetedikesei is. A nyolcadikos továbbtanulás gyakorlatilag egy egész évet átívelő folyamat, (az iskolák kiválasztása, nyílt napokra való jelentkezés, regisztrálás, a központi írásbelire való jelentkezés, majd maga a felvételi eljárás, az írásbeli és szóbeli felvételikkel), amelyet jó, ha már a hetedikes tanulók szülei is ismernek. A fórumon ismertettük az adott tanév középiskolai továbbtanulásával, illetve beiskolázásával kapcsolatos feladatokat, (jogvesztő) határidőket, majd 15 középiskola képviselője mutatta be intézményét. Volt, ahonnan igazgatók, igazgatóhelyettesek, ott tanító tanárok, volt ahonnan régi növendékek érkeztek. A továbbtanulás előtt álló fiatalok és szüleik sok segítséget kaptak az iskolaválasztáshoz.

Bolyai matematika és magyar
Most már hagyományosnak tekinthető, hogy a Bolyai matematika versenyt iskolánk szervezi. Idén is több, mint 200 vendégversenyző érkezett, a saját, Néris versenyzők mellé. A verseny lebonyolítása sikeres volt, s azóta tudjuk, hogy egy hatodikos csapatunk második helyezést ért el. Egy hetedikes csapatunk pedig első helyen végzett ezen a regionális versenyen, így bejutott az országos fordulóba. Gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak. Szigeti Mátyás tanár úrnak köszönjük a megszervezését!

Előretekintő

Betlehemes kiállítás
Lassan közeledik az adventi időszak. Akinek van kedve, ideje és ötlete, készíthet betlehemest egyénileg, családi összefogással vagy osztályszinten. Az alkotások bármilyen technikával és tetszőleges méretben készíthetők. Az elkészült munkákhoz kérjük, csatolják a készítők nevét, osztályát. A beküldött betlehemesek az adventi időszakban díszítik iskolánkat. A kiállítás bárki számára megtekinthető lesz. Várjuk a kreatív ötleteket!
Beküldési határidő: december 1.
Jó munkát kívánunk!

Szent Erzsébet mise
November 19-én, hétfőn 8.00 órakor Szent Erzsébet emlékére közös szentmisén veszünk részt a templomban.

Nyílt napok:
November 20-22. között tartjuk az iskolai nyílt napjainkat. Minden nap az első három tanítási órára várjuk a gyerekek közvetlen hozzátartozóit, (szülőket, esetleg nagyszülőket). A termeink befogadási képessége korlátozott, ezért a tumultus elkerülése, valamint a szervezési feladatok optimális megoldása érdekében kérjük, hogy lehetőleg egy családból csak egy családtag érkezzen látogatóba. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a nyílt órákon fényképezni, valamint felvételt készíteni tilos!

Fogadó órák
November 26-27-én tartjuk az őszi fogadóórákat. A regisztrálás, mint az előző tanévben, az iskola honlapján keresztül történik. A felület november 20-án, kedden nyílik meg, és vasárnap éjfélkor zárul be. Előfordulhat, hogy valamelyik tanár kollégánál hamar elfogynak a helyek. Ebben az esetben kérjük, hogy mailben jelezzék az érintett tanárnak az egyéni fogadóóra kérelmüket.

Rorate
Iskolai hagyomány, hogy az egyházi év kezdetén, közösen veszünk részt egy kora reggeli 7.00 órás rorate szentmisén. Ebben a tanében december 3-án, hétfőn fogunk közösen roratézni.

Nyílt nap a leendő elsősöknek és szüleiknek
December 5-én, szerdán várjuk a leendő elsősöket és szüleiket iskolai nyílt napunkra. Szeretettel várjuk a családokat 2018. december 5-én, szerdán iskolánkba, amikor találkozhatnak a következő tanév elsős tanító nénijeivel.
  • Az 1.a osztály tanítója Kánnainé Ivony Anna, Panni néni, napközis nevelőtársa Barthos Gáborné, Ági néni lesz.
  • Az 1.b osztályban Turi Katalin lesz az osztályfőnök, tanító-párja
    Eszes Tünde lesz.
A nap folyamán a lehetőséget biztosítunk arra, hogy mind a két leendő első osztály tanítóival megismerkedjenek, ezért tanítóink bemutató órát tartanak.
Ezt követően az Igazgató Úr tájékoztatót tart a jövő tanév beiskolázással kapcsolatos tudnivalóiról.
Azt kérjük Önöktől, hogy 8.45-ig érkezzenek meg iskolánkba. A programunk várhatóan 11.30-ig tart. Szeretettel kérjük, hogy jelezzék ezt az alkalmat a környezetükben élő családok számára, ahol leendő elsős kisgyermek van. Köszönjük!

Mikulás
Idén a Mikulás, dec. 6-án, csütörtökön az első órában érkezik. A testvérosztályok kis műsorral és apró ajándékkal kedveskednek egymásnak.

Jelentkezés a központi írásbeli vizsgára
Nyolcadikosaink középiskolai felvételi eljárása ezzel, a központi írásbeli vizsgára való jelentkezdéssel veszik kezdetét. Kérjük, hogy a tollal kitöltött, és aláírt lapokat legkésőbb december 4-ig szíveskedjenek visszaküldeni!

Munkanap áthelyezések decemberben
December elsején, szombaton munkanap lesz, hétfői menetrend szerint (dec. 24-ét kell ledolgozni). Ezen a napon a gyerekek nem jönnek iskolába, Tanári Közösségi napot fogunk tartani.
December 15-én, szombaton is munkanap lesz, szintén hétfői menetrend szerint (akkor a december 31-ét kell ledolgozni). Ezen a napon tartjuk a szokásos Luca-napi vásárt. A programokat 8.00-13.00 óra között tartjuk meg.

Karácsonyi Koncert
Hagyományos karácsonyi koncertünket december 19-én, szerdán, 18.00 órakor tartjuk a templomban. Előtte két főpróbát fogunk tartani, a szokott módon, beosztás alapján, december12-én szerdán, és december 18-án kedden iskolai időben (11.30 és 14.30 között). A koncertre a belépés díjtalan, adományokat elfogadunk a kórus működésének támogatására. Mindenkit szeretettel várunk!

Téli szünet
A téli szünet december 22 és január 2. között lesz, A szünet előtti utolsó tanítási nap december 21. péntek, az első tanítási nap január 3. csütörtök.

Szép őszi napokat kíván,
az iskola vezetése

Alapítványi befizetések

július hónap

1.a 0 Ft
1.b 0 Ft
2.a 3 700 Ft
2.b 13 000 Ft
3.a 0 Ft
3.b 5 200 Ft
4.a 0 Ft
4.b 0 Ft
5.a 0 Ft
5.b 3 500 Ft
6.a 0 Ft
6.b 800 Ft
6.c 0 Ft
7.a 0 Ft
7.b 0 Ft
8.a 0 Ft
8.b 0 Ft

augusztus hónap
1.a 13 000 Ft
1.b 800 Ft
2.a 0 Ft
2.b 1 000 Ft
3.a 5 700 Ft
3.b 13 000 Ft
4.a 0 Ft
4.b 10 300 Ft
5.a 300 Ft
5.b 0 Ft
6.a 2 000 Ft
6.b 8 500 Ft
7.a 2 000 Ft
7.b 4 000 Ft
7.c 5 000 Ft
8.a 0 Ft
8.b 0 Ft

Adomány
Befizetés 58 500 Ft
Irodai persely 11 190 Ft
NAV 1% 29 594 Ft

szeptember hónap
1.a 13 000 Ft
1.b 0 Ft
2.a 5 000 Ft
2.b 1 000 Ft
3.a 10 700 Ft
3.b 19 000 Ft
4.a 2 000 Ft
4.b 10 700 Ft
5.a 10 000 Ft
5.b 0 Ft
6.a 5 000 Ft
6.b 5 500 Ft
7.a 0 Ft
7.b 9 300 Ft
7.c 0 Ft
8.a 0 Ft
8.b 0 Ft

Adomány
Irodai persely 10 220 Ft
NAV 1% 1 143 644 Ft
MailPoet